Sweet Cake~

OhKamioh~
Hogyan juthatott ide az emberiség!
Nos, egyszerűen. A sütemény az evolúció egyik eltorzult mellékágának a kihatása az emberiségre. Akiket megrémiszt, vagy felkavar ez a témakör, az kérem ne olvassa tovább, mert felelősséget nem vállalok!
Mitől ember az ember? Mert nem ösztönlény? Ugyan már! Ösztönlény, mert ha sütit vél felfedezni, már vetődik is, nem számít, hogy éppen egy atombombát dobnak le a feje fölött, vagy éppen dinamittal dobálják a cukrászdát. Az evolúció olyanná formálta az embert, hogy legyen akaratereje és elhivatottsága. Ha ez így van, akkor miért nem fogynak akik fogyókúráznak? Mert ki tudna ellen állni egy nagy szelet, habos, édes és gyümölcsös tortának? Senki. Az emberi fajból senki. Mivel a különféle műsorok a fogyásról, és az egészséges étkezésről leamortizálják az ember ösztönös hajlamait, ezért ma már alig lézeng valaki a cukrászdákban...
Vagyis ez hazugság, de tényleg elfogynak az emberi fajnak ezen melléktermékei.
De mint látod, azért maradtunk páran, mint ahogy én is itt vagyok, meg mindazok akik betársultak a blog elkészítésébe. Majd ebben a bejegyzésben szépen sorban megismerhetitek őket.
Visszatérve az evolúcióhoz, itt a szemléltetés:

Gondolom felfedezték az evolúció legvégén guggoló kicsi kék formát. Az a  mi fajtánk. És sajnos nap mint nap rengeteg problémával kell megküzdenünk, mert a Norbihoz hasonló emberek, és követőik nem helyeslik ezt az életvitelt. Ezt érdekesnek találom, mivel jómagam egy csontváz súlyával és kinézetével rendelkezem, mégis folyton édességet eszem, míg a káposzta zabálók ki sem férnek az ajtón... Lehet, hogy ez a világvégének a kezdete? Először minden megfordul, majd lassan elpusztul? Lehet. De az is lehet, hogy ez egy jel Istentől az emberiség felé, hogy hagyják már a salátát, és élvezzék az édesítőszerek nyújtotta örömöket. Mert igenis, egy érzékszervi orgazmus is lehet olyan jó, mint egy igazi! xD
Igen, mi szeretjük a sütiket, mert minket ilyennek teremtett a... valaki. Mi ilyenek vagyunk, és voltunk. Szeretjük azt amit Isten adott. Szeretü

 Igenis rengeteg haszna van! Itt van például egyik legfőbb támogatóm: Michael Keehl, az utánozhatatlan Mello. Mégis mit gondoltok, minek köszönheti angyali szépségét, és ördögi elszántságát és határozottságát ez a fiú? Mégis minek?! Igen, tudom, hogy Schaumát használ, és nem spórol az alapozóval, de mégis. A csoki, amiből minden egyes nap több táblát elnyel, megad neki mindent amire vágyik. Az édesség egy biztos pont álmaink eléréséhez, mert Mellonak is sikerült. Mello az lett ami lenni akart, és olyan lett mint amilyen lenni akart. És ez bárkinek sikerülhet (vagy nem)! És aki emlékszik még arra, hogy a halála előtt nem evett csokit, mert letette, az tudhatja, hogy ezért halt meg. Mert ott hagyta a csokit, így az édességek ezüst szívű hercegnője megharagudott, és szimplán szórakozásból megölte Mellot. Na de, hogy ne csak őt hozzuk fel példának: van itt még pár ember, akiknek az édesség volt az örök támaszuk. Itt van másik oldalvezető (xD) társam: Köszöntsük nagy tapssal a század legjobb nyomozóját, L-t!!!

 Ő mesélhetne a biztos siker felé vezető fájdalmas, ám tükörsima útról. Egyesek úgy tartják, hogy tejszín habon csúszott bele az örök sztárságba, és teán csúszott ki. Igen, a sütemények és a teák összetartoznak. Egyik megadja a másik ízét.

 L ezt kiválóan érzékelteti, habár mivel NEKEM nincsen Watarim, én gyakran lusta vagyok ízesíteni a teát, de ha rám jön akkor kitornyosul belőle a cukor hegy. Barna cukrot nem szeretem. Mivel érződik rajta a cukornád íze, kicsit elferdíti a teát, ami katasztrófával ér fel. A fehér cukron nem érződik. De visszatérve a sütikhez, nézzük meg mennyi mindent ért el L az életben! A végén pedig azért halt meg, mert az édességek ezüst szívű hercegnője úgy ítélte, hogy túl sokáig keveri a teát, és ezért végzett vele. Szomorú, de az élet és az édességek hercegnője nem kegyelmez! Igen, mi ilyenek vagyunk. Még itt van Beyond Birthday aki lekvár fanatikus, de nem mellékelek hozzá képet, mert a végén még zavarba jönne, és mindenkit kénytelen lenne kellemetlen módon kivégezni.

Szeretjük az édességet... Néha jobban is mint kéne...

 Khm... talán sokkal jobban is mint kéne. De mi mind eljutottunk valahova, és fajunk fenntartása érdekében bármit megteszünk, ha nem kell megmozdulnunk! Süti ország, én így szeretlek!
És végül következzen a legfiatalabb süti imádó, aki történetesen én lennék: Lawliet

Egy nyúl vagyok, vagyis azt hiszem. Olyasmi. Pedig nem is szeretem a nyulakat. Se a rózsaszínt. Tényleg. Valahogy mégis itt kötöttem ki a földi világban, egy rózsaszín nyulas pulóverben, egy csésze teával a kezemben, epres tiramisut szorongatva. Mostmár el úgysem mehetek, legalább is nem tervezek, meg a bérletemet is elhagytam, tehát itt maradok, és képviselem a fajtámat, a fajtánkat meg az ő fajtájukat... valaki magyarázza már el, hogy mit mondtam most és miről beszélek több órája! Na mindegy, nem lényeges. És most nézz mélyen magadba, és tedd fel a kérdést: Te szereted a sütiket?
És levezetés képpen villám színdarab, amelyben a gyümölcs fóbiáról lesz szó:
Hófehérke immár boldog volt és gazdag, ott hagyta a hét törpét a francba és új életet kezdett egy helyes pasi oldalán. Pénze volt, és csakhamar olyan beképzelté vált mint mostoha anyja, azzal a különbséggel, hogy ő rá sem bírt nézni az almára. Gyűlölte és félt tőle, ami az ő helyzetében nem is volt meglepő. Egyik nap, mikor kiment sétálni a kertbe, egy kosarat szorongatva jobb kezében két tündér szállt le mellé, akik nagyban veszekedtek. Hófehérkét a herceg küldte ki gyümölcsöt gyűjteni, hogy reggelire legyen valami lédús édesség, és hófehérke engedelmeskedett is. Mikor a tündérek észre vették a lányt, aki nagyban szedte a sárga barackot a kosarába, ördögien perverz vigyor kúszott a képükre, és a lány két vállára röppentek.
- Minek vinnéd be, ha te itt is megeheted? - kérdezte a jobb vállán ülő szárnyas hurkapálcika.
- Bizony, nézd milyen érett, nézd milyen finom! - folytatta a másik, és kuncogva figyelték, ahogy a lány a szájához emeli a gyümölcsöt, majd belé harap. Utána még többször megismétli ezen mozdulat sorozatot, és a két tündér dolga végezetten elillan a semmiben. Hófehérke hirtelen köhögni kezd, majd összeesik, és párat rángatózik, majd mély álomba merül. Túl sok barackot evett, ami permetezve volt, így nem valószínű, hogy valaha is fel fog ébredni. A herceg kimegy a verandára, mert baromira éhes, és nem tudta már elképzelni, hogy hol van a felesége, míg végül meglátja őt egy barackkal a kezében heverni. Csak ennyit sóhajt: déjá vu! Lemegy a kertbe, és megcsókolja a lányt, de ekkor rá kell, hogy jöjjön: most ő is megmérgezte magát. Így patkolt el Hófehérke és a herceg.
Béke poraikra!

A történethez készült fotókon én szerepelek.

A képeket Mio-chan készítette.