Ma egy szokásos eléggé fájdalmas ébredési rituálé után, úgy döntöttem, hogy kihasználom a nyár utolsó élvezhető napjait. Tehát nem rohantam le a géphez rögtön, hanem a szobámban maradtam olvasni egy könyvet, amiből egy nagyon jó film is készült. Patrick Süskind - A parfüm Egy gyilkos története. A könyv lényegében arról szól, hogy van egy ember, aki elképesztően tehetséges, egy olyan dologban ami senki másnak nem adatott meg. Ez a dolog a szaglás volt. Nagyon későn tanult meg beszélni, de ekkor rájött, hogy a szavak nem elegendők, eme illatok körülírásához. Eleinte nem tett különbséget jó, és rossz illat között. Később, elkezdték érdekelni a finom illatok. Egy bőrcserzőbe vitték az árvaházból, ahol nehezen boldogult. Egyszer bőrt szállított egy parfüm készítő mesternek, és kikeverte neki mindenféle mértékvétel és tudás nélkül, csak a szagok alapján az évtized egyik leghíresebb parfümét, és ezen a mester elámult. Utána csinált egy jobbat, mert úgy tartotta, hogy az a parfüm koránt sem megfelelő. Mielőtt még a mester magához vette, ő látott az utcán egy gyönyörű lányt. Elbűvölte a lány szépsége és illata. Itt történt a baj, mert olyan erővel szorította a lányt, hogy ne beszéljen, hogy az megfulladt. És az illata kezdet gyengülni, majd végleg elmúlt. Akkor határozta el, hogy megtanulja az illatokat befogni, és megtartani. Miután kitanulta a parfüm készítést fiatal lányokat kezdett el gyilkolni, és kipárolta belőlük finom illatukat. Az emberek azt hitték hogy a sátán műve, és nem tudták ki az elkövető. Ő elkészült egy olyan parfümmel, amihez még nem volt fogható semmilyen illat. Mintha istentől származna olyan finom volt. És ekkor elkapták, és le akarták fejezni, de magára csöppentett a parfümből, és az emberek azt kezdték hinni, hogy ő egy angyal. A nők a férjüket csókolták, olyan reakciókat váltott ki az emberekből, hogy az hihetetlen volt. Ekkor eszébe jutott, hogy nem volt értelme annak amit csinált, mivel Ő maga megölt mindenkit akit szerethetett volna. Elment a halpiacra ahol született, Párizs legócskább és legundorítóbb helyére, és magára locsolta az egész üveg parfümöt. A vége bonyolult, kell olyan elvontnak lenni mint amilyen én vagyok a megértéséhez. Érezték az ott élők ezt a finom illatot, és rávetették magukat, majd élve felfalták. Igen, megették. Mert párizs legputribb helyén csak azt a jót ismerték, amit megettek. Semmi mást.
A könyv azért érdekes, mert érezni lehet az illatokat ahogy olvassa az ember. Gyönyörű, már-már varázslatos.
Tehát elhatároztam, hogy ha hazajöttem sütök egy sütit, aminek isteni illata van, vagy legalább is megpróbálok. Mivel ma megyek el pár napra nincs időm teán kívül semmit se csinálni.
De azért neten találtam pár dolgot ami megragadta a figyelmemet. Ez itt például a Death Note torta. Ilyet szeretnék csinálni, csak nem marcipánnal, mert azt nem szeretem.
Ez meg Sushi torta. Nem tom hogy hogyan akarom marcipán nélkül kivitelezni, de talán a "rizs" lehetne tejszínhab, rajta kandírozott gyümölcs a hal meg az ilyesmik, a torta pedig valamilyen sima réteges torta. Karamell a szója és akkor a wasabi vagy színezett tejszínhab, vagy marcipán. Ez olyan jól néz ki!
Aki emlékszik még az Alice csodaországban-ra, az tudhatja, hogy ez a növesztő süti, a kicsinyítő elixír párja. Ezt is tervezem megsütni, improvizálok valamit, és mellé egy nagyon különleges teát főzök, az pedig lesz a kicsinyítő elixír.
2010. augusztus 26., csütörtök
2010. augusztus 25., szerda
Tiramisuból Flan~
Az élet nem kímél, nincs rá oka. Reggel nem keltem korán, és kipihent voltam, mikor beültem a gép elé. Szerettem volna sütni egy tálca muffint vagy csinálni egy epres tiramisut vagy eper tortát, és az alapanyagokat már elő is készítettem. Mivel senki sem volt itthon még könnyű is lett volna, de ekkor megszólalt a telefonom, és a kellemes csengőhangnak sosem tudok ellenállni. Felvettem, és pár percig lefagytam. Egyik barátnőm hívott egy enyhén nagyon megrázó hírrel, és kérte, hogy azonnal találkozzunk. Ott hagytam a konyhában mindent, és rohantam ahogy tudtam, de mivel nem lakom közel úgy nagyjából semmihez egy egy órás út volt így is.
A dolog csöppet elhúzódott, és én délután egykor vánszorogtam haza, letörten és kedvtelenül. Beültem a gép elé, és jóformán el is feledkeztem a mai napi terveimről, de olyan jó egy vagy két óra múlva eszembe jutott a süti terv. Annyi volt a baj, hogy nem csak a sütiterv, hanem az is, hogy át kell mennem nagyimhoz , és már így is elkéstem. Tehát megint ott hagytam az érintetlen alapanyagokat, és elrohantam. Na innen elég lefáradtan értem haza, és már semmi kedvem nem volt a süti csináláshoz. Mivel édességek nélkül nincsen nap, ezért egy gyors, késő délutáni ebéd után csináltam Flan-t. (Spanyol édesség: vanília puding, ami elég gyenge ízű, és karamell. Isteni finom!) Így elmaradt a nagy sütés/főzés de majd valamikor máskor bepótolom.
A Flan-hoz leginkább illő tea: Fehér tea, Jázmin tea, Málna tea (csepp citrommal) vagy Zöld tea. Mivel ez az édesség a karamell és a vanília miatt nagyon édes, és íze sokáig váltakozva megmarad inkább mellőzzük mellé az erős ízű teákat, mint a nagyon erős gyümölcs teák, vagy fahéjjal illetve tejjel vagy tejszínnel ízesített teák. A málna teát is csak félve ajánlom hozzá, oda kell figyelni az elkészítésére, vagy nem lesz kellemes az összhang! És persze ízesítés nélkül. Esetleg meg lehet próbálni agyon cukrozott fekete teával, és pár csepp citromlével, így egy teljesen más íz világba nyerünk betekintést, ami csak ínyenceknek van fenntartva. ^^
És ettem kettő tábla csokit is csak a stílus kedvéért. Egy mogyorósat, egy simát. A csokihoz szerintem a zöld vagy a fehér tea az ideális, illetve a NEM vegyes gyümölcs teák, és erre is vonatkozik a tejszín/tej mentesség.
Ezen a képen még nem szilárdult meg, és langyos. Én így szeretem a legjobban, de így nem túl mutatós. Hátul a tea van (Teekanne: Málna)
Itt már megszilárdult, és tányérra van téve.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)